Üdvözöljük!

2002-2013 közötti években Székelyudvarhely közismert Utazási Irodájának egyik vezetője voltam. Az elmúlt tizenkét év izgalmas kihívásokat, kalandokat, élményeket, jelentett számomra, és azon túlmenően, hogy Európa csaknem minden országának történelmi és kulturális kincseit megismerhettem és több esetben idegenvezetőként is bemutathattam kedves utasaimnak, volt szerencsém átélni a Riói karnevál, a Kenyai szafari, az Egyiptomi piramisok, a Betlehemi jászol vagy a Kanári szigetek egzotikus világának a hangulatát is. Mégis ha visszatekintek az elmúlt évek tapasztalataira, ki kell emelnem, hogy a látnivalók és az utazás élményén kívül, a legnagyobb elégtételt, azok az emberi kapcsolatok jelentik, amelyek az utazások során bontakoztak ki, hiszen szoros barátságok, házasságokhoz vezető ismerkedések, kitűnő utastársi viszonyok alakultak ki.
Ha belepillantanak az ajánlatokba, érzékelni fogják, hogy az időpontok nagyrészt az iskolai szünidőkhöz vannak igazítva, ugyanis főállásban a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium történelem szakos tanára vagyok. A két foglalkozás, azaz a tanítás és a turizmus, mindkét tevékenységre jó hatással van, és mindig nagy kihívást jelent számomra.
Amennyiben ajánlataink elnyerik tetszésüket, nagy szeretettel várjuk érdeklődésüket, illetve jelentkezésüket.
 
 
Péter István
Irodavezető
 

Kiemelt ajánlatok

  • VIETNÁM-KAMBODZSA VIETNÁM-KAMBODZSA
    Időpont: 2024. március 10–22.
     
     Ár: 3999 EUR
     
    FIGYELEM: Erre a kirándulásra a helyek beteltek. Pótlistára érdemes iratkozni, hiszen a túljelentkezés miatt szükség lesz egy második csoport kialakítására is, melynek a dátumát a következő napokban tesszük közzé.
     
    Jelentkezési határidő: 2023. december 15.
     
  • NAGY BENELUX KÖRUTAZÁS NAGY BENELUX KÖRUTAZÁS
    Időpont: 2024.  április 5 – 16.
     
     Ár: 1250 EUR
     
    FIGYELEM: Erre a kirándulásra a helyek beteltek. Pótlistára érdemes iratkozni, hiszen a túljelentkezés miatt szükség lesz egy második csoport kialakítására is, melynek a dátumát a következő napokban tesszük közzé.
     
    Jelentkezési határidő: 2024. január 15.
     
  • BÁNYAVÁROSOK ÉS MESÉS VÁRAK A FELVIDÉKEN BÁNYAVÁROSOK ÉS MESÉS VÁRAK A FELVIDÉKEN
    Időpont: 2024. május 2–7.
     
     Ár: 535 EUR
     
    Jelentkezési határidő: 2024. január 15.