1. nap: A délelőtti órákban indulás a Székelyudvarhely – Nagyvárad – Szolnok – Budapest útvonalon. Több kisebb pihenőt tartva érkezünk meg a budapesti szállásunkra. Szállás.
2. nap: Reggeli. A délelőtti órákban a budai várba teszünk látogatást, ahol a Történeti múzeumot tekintjük meg. Szabadprogram a vár területén. Transzfer a repülőtérre. Elutazás Budapestről Ammanba, a Jordán Hásimita Királyság fővárosába közvetlen repülőjárattal. Érkezés után transzfer a szállodába. A késői érkezés miatt hidegvacsora lesz bekészítve a szobákba. Szállás.
3. nap: Reggeli a szállodában, majd elkezdjük városnézésünket Ammanban, amely a világ egyik legrégibb városa. Fénykorát Philadelphia néven élte, Traianus római császár idején. Első állomásunk a Citadella lesz, a város egykori fellegvára, mára már a különböző kultúrák és vallások romjainak színhelye (pl. Herkules-templom, Bizánci bazilika stb.). Ezt követően a római időből származó színházat tekintjük meg, amely egykoron 6 000 ember befogadására volt alkalmas és felújítását követően még ma is rendezvények színtereként szolgál. A program a városközpontban folytatódik: piac, templomok, mecsetek majd végül az új modern városnegyedet tekintjük meg. Délután Jerash-ba utazunk, amely virágkorát szintén a római uralom alatt élte, majd hanyatlásnak indult, de a 19. század környékén újra a fejlődés útjára lépett. Jerash, Petra után a második legkedveltebb turistacélpont, köszönhető ez annak is, hogy a római és bizánci korból származó épületek kivételesen jó állapotban maradtak fenn. Sétálgatunk utcáin, közben megismerjük színházait, templomait (Zeusz, Artemisz, Bizánci), az Ovális Fórumot és a Hippodromot, amely valaha 15 000 néző befogadására volt alkalmas. A program végén visszautazunk Ammanba. Vacsora a hotelben. Szállás.
4. nap: Reggeli a szállodában, majd útnak indulunk Madaba, “a mozaikok városa” felé. Az 1884-ben felfedezett, eredetileg 560-65 között készült mozaiktérkép az eddigi legkorábbi kartográfiai ábrázolása a Szentföldnek. A mozaik ma már a görög-ortodox Szent György-templomban található. Következő állomásunk a Nébó-hegy, ahonnan Isten megmutatta Mózesnek az Ígéret Földjét. Mózes emlékére itt templomot is állítottak, mivel feltételezések szerint a sírja is itt található. Ezt követően dél felé haladva Shobak erődítményét keressük fel, az egykori Montreál várát, melyet a 12. században építettek a Szentföldet visszafoglalni kívánó keresztes lovagok. A robosztus várban a hatalmas ódon falak, termek és folyosók mellett gyönyörű kilátás nyílik a környező vidékre. A nap végén, mielőtt megérkezünk Petrába, ahol a szállásunk lesz, még megismerkedünk annak „kistestvérével”, Kis-Petrával. Az egykori karavánszerájként funkcionáló helyszín ízelítőt ad abból, amit következő nap „nagyban” megcsodálhatunk: sziklából kifaragott, fenséges épületeihez ugyancsak egy szűk szurdok vezet, akárcsak Petrában. Vacsora a szállodában. Szállás.
5. nap: Reggeli a szállodában, majd következik egy csodálatos nap a Világ Hét Új Csodájának egyikében: Petrában. A Nabateusok egykori fővárosa egyedülálló élményt biztosít az idelátogatóknak. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális Világörökségeinek egyike. A városba vezető utat a Szik szurdokon keresztül (kb. 1,5 kilométer) sétálva tesszük meg. Petra legcsodálatosabb épületének bejáratnál tornyosuló kincstárnak a látványára nehéz felkészülni, mindenkit rabul ejt. A kincstár mögött a szűk szurdok széles völggyé válik. Mindenfelé egy elveszett civilizáció romjait látjuk: egy templomot, egy színházat, valamint több tucat sírt. Szabadidőben lehetőség lesz ellátogatni a Kolostorhoz is, amely a hegytetőn található. Elszigetelt fekvésével fenségességet és nyugalmat áraszt, így semmiképpen nem érdemes kihagyni. A program végeztével tovább indulunk Wadi Rum-ba, ahol egy hangulatos sátortáborban kapunk szállást és vacsorát. Szállás.
6. nap: Reggeli után elindulunk felfedezni a sivatagot. Wadi Rum Jordánia déli részén található Természetvédelmi Terület, amely 2011 óta az UNESCO természeti és kulturális világörökségének része. Vörös homok, gránit hegységek, ősi sziklarajzok, ókori sziklafeliratok mellett a sivatag legendás alakjának, Arábiai Lawrence emlékét is megidézhetjük, aki az I. világháború éveiben itt vezette a beduin sereget a törökök ellen. Terepjáróra átszállva közel 2 órás dzsiptúrában lesz részünk a tájon, ami leginkább a Mars bolygó felszínét idézi, és számos film forgatási helyszíne is volt. A program végén tovább utazunk Akabába, ahol a szállásunk lesz.
Délután fakultatív program: hajókirándulás a Vörös-tengeren. Kb. 3,5 órás hajókirándulás keretében fedezhetjük fel mindazt a csodát, amiről a Vörös-tenger méltán híres: kristálytiszta vizei gyönyörű korallszirtek, színes halak otthona. Akaba vizei ugyancsak ismertek egy elsüllyedt hajó roncsáról, mint ahogyan napjainkra egy tank és egy repülőgép is elsüllyesztésre került mesterségesen, hogy egyfajta víz alatti múzeumként funkcionáljon a vízivilág szerelmeseinek. Mindebből mutatunk ízelítőt kirándulásunk során, ahol mind búvárszemüveggel és pipával végzett felszíni búvárkodásra (snorkeling) lesz lehetőségünk, mind pedig a hajó üveg fenekén kémlelhetjük a látványosságokat. Búvárszemüveg, pipa, törölköző a hajón biztosított a résztvevőknek.
7. nap: Reggeli után egy wadiban (völgyben) folytatjuk az utazást a Vörös tengertől a Holt-tengerhez. Útközben számos helyen pihenőt tartunk és természeti látványosságokban csodálkozhatunk, de megállót tervezünk a Ma’in hőforrásos, gyógyvizes fürdőhelyen is. A szállás elfoglalása, majd szabadprogram. Vacsora a szállodában.
8. nap: Reggeli. Délelőtt kikapcsolódás és pihenés a Holt-tengernél. Délután, kb. 3 órás időtartamban ellátogatunk Bethániába, a Jordán folyóhoz, mely nemcsak az ország névadója, de természetes határ Jordánia és a mai palesztin hatósági területek között, illetve a világ egyik legszentebb folyója is egyben. Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is ezen a helyen keresztelte meg Jézust a folyó keleti partján, így a Holt-tengertől kilenc kilométerre északra található helyszín a világ egyik legfontosabb bibliai felfedezése. A hagyományok szerint itt került sor nemcsak Názáreti Jézus, de az első öt Apostol megkeresztelésére is, mint ahogyan Illés próféta is egy közeli dombról emelkedett az égbe, korábban az Ótestamentumban pedig itt vezette át Józsué is seregeit a Jordánon át Jerikó irányába, a Kánaán földjére. Azóta hét egyház is templomot emelt itt: a kopt, az orosz, az etióp, a görög, a román és a szíriai ortodox egyház, valamint a katolikus ferences rend. Visszatérés a szállodába. Vacsora és szállás.
9. nap: Reggeli. Késői kijelentkezés a szállodából. Szabadprogram, majd egy kis extra városnézés Ammanban. Kirándulásunkat egy autentikus arab étteremben zárjuk egy ízletes vacsorával. Transzfer a repülőtérre. A menetrend szerint éjfél után repülés Budapestre, utána utazás hazafelé.
10. nap: A délelőtti órákban érkezés Székelyudvarhelyre.
Az ár tartalmazza:
• szállítást Budapestre
• szállást Budapesten
• repülőjegyet minden illetékkel együtt
• reptéri transzfereket
• az autóbuszos szállítást a körút során
• félpanziós ellátást a szállodákban (reggeli és vacsora)
• magyar nyelvű idegenvezetést
• a programban szereplő látványosságok belépőjegyeit
• a vízum és ügyintézés díját (50 euro/fő)
Az ár nem tartalmazza:
• egészségügyi biztosítást, a hajókirándulás árát: 50 USD/fő, a borravalókat: 45 USD/fő
Ár: 1499 EUR
Jelentkezési határidő: 2022. december 10.