1. nap: Indulás Székelyudvarhelyről a Nyárád mentén levő rejtett kisfaluba, Torboszlóra. Itt helyezte el Madaras Sándor idegsebész az évtizedeken keresztül, lelkesedéssel és igényességgel gyűjtött népi tárgyait. A kiállítás megtekintése után Szászrégenbe tartunk, ahol egy hegedűkészítő manufaktúrát látogatunk meg. A bemutató által bepillantást nyerhetünk a hegedűkészítés titkaiba, illetve egy hegedű „útjába” a munkapadtól a milánói operaházig. Folytatjuk az utat Zilahig, ahol egy rövid séta keretében felkeressük a városközpont nevezetességeit. Szabadprogram. Szállás Zilahon.
2. nap: Reggeli. Indulás Krasznára, ahol a XIV. században épített református templomot keressük fel, majd ezt követően Szilágysomlyóra tartunk. A városközpont megtekintése után a SIMEX bútorgyárba látogatunk, ahol az extra elegáns és különösen igényes termékek készítésébe pillanthatunk bele. A délutáni órákban a Kémeri pincészetet keressük fel, ahol a pincelátogatás során borkóstolásra is sor kerül. Visszatérés Zilahra. Szállás.
3. nap: Reggeli. Indulás Zsibóra, ahol az 1970-es években megálmodott és létrehozott arborétumot nézzük meg. Ezt követően Almásgalgóra tartunk, ahol a Sárkánykertet tekintjük meg, melyben a szelektív erózió által kialakított 10-15 méter magas és igen különleges sziklaformákat láthatunk. A hazafele vezető úton még Válaszúton állunk meg, ahol a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett néprajzi gyűjteményt csodálhatjuk meg. Az esti órákban érkezés Székelyudvarhelyre.
Ár: 675 RON
Jelentkezési határidő: 2023. január 5.